2010. június 23., szerda

Hatalmas eladási számok

A Rockstar becslései szerint 17 millióra tehető az eladott GTA IV-ek száma.

Az egészet a Take 2 kezdte azzal, hogy bejelentette, a GTA 4-ből eddig nem kevesebb, mint 17 millió darabot adtak el világszerte. A kiadót vezető Strauss Zelnick szerint a játék még arat majd, hisz a San Andreas is sokáig életben maradt (abból 21 és fél millió kelt el), valamint hozzátette, hogy a GTA 4 idén március óta két extra millióval járult hozzá az eladott példányszámokhoz. Ez azért nem semmi teljesítmény, reméljük a legújabb GTA-ra sem kell már annyit várni, lévén a Rockstar saját bulit tart majd idén év végén, valahogy úgy, ahogy a többi nagy (id, Blizzard) szokta (az E3-ra nem mennek ki), és ott nyugodtan bejelentheti a következő részt. - forrás pc guru

Az idei negyedévi eladások és bevételekből 268 000 000$ plusz folyt be a kasszába, ami 54 % növekedés a tavalyihoz viszonyítva. Ebből az összegből több, mint 100 sportkocsit, 50 "villát"(ház) és kb. 100 alkalommal körbelehetne utazni a földet (csak egy becslés).