2011. október 25., kedd

Hivatalos a Grand Theft Auto V!!

Igazából soha nem volt kérdés, hogy lesz-e GTA V, csak az, mikor, no és hogy hol fog játszódni. 2011. október 25-e az első hivatalos információ napja – ám még egy hetet kell kibírnunk az első mozgóképig.


Az utóbbi hetekben-napokban megszaporodtak a GTA-széria körüli Rockstar-hadműveletek, amelynek legfőbb apropója a tíz éves évforduló volt, hiszen -- ahogy arról mi is beszámoltunk -- 2001. október 22-én jelent meg az új generációs, 3D-be átültetett GTA III. A Rockstar amúgy is szereti ezt a hónapot, hiszen a Vice City (akárcsak elődje, először PS2-re és az az amerikai régióban) 2002. október 27-én, a San Andreas 2004. október 26-án, míg a GTA IV PS3-ra Japánban 2008. október 30-án debütált. Nos, az idei október egyelőre csak a hivatalos bejelentésről szól..

A Rockstar a mai nap reggelén ugyanis megváltoztatta a stúdió hivatalos oldalának nyitóképét a GTA V logójára, alatta pusztán annyi információt olvashatunk, hogy az első trailer november 2-án, azaz egy hét múlva érkezik. Ennél többet egyelőre nem tudni, úgyhogy lehet addig találgatni mondjuk a római ötös stílusából (nekem elsőre a San Andreas ugrott be és egy gangsta-tetkó), színéből. Nem hiszem, hogy ennél többet bárki is megtudna; a beígért mozgókép közzététele után nyilván megszaporodnak majd az információk is, csak bírjuk kivárni... A másik nagy kérdés persze az, hogy mikor jön majd a játék és milyen platformra -- reméljük, nem kell 2012 októberéig várni rá (legalábbis az eddigi trendek alapján a konzolosoknak, bár ne adjuk fel a reményt..).



Kiegészítés: a netet áttúrva megtaláltam ezt a bankjegyet. Ez az amerikai ötdolláros bankó, amely 1899-1914 között volt használatban, és Running Antelope (Futó Antilop) törzsfőnököt ábrázolja, aki a hunkpapák vezetője volt. Persze mindez lehet véletlen egybeesés is..

Forrás: pcguru.hu

2011. október 16., vasárnap

GTA 3 mobilokra és táblagépekre

Idén megjelenésének tizedik évfordulóját ünnepli a Grand Theft Auto III, a Rockstar pedig úgy döntött, hogy mobileszközökre is kiadja a játékot.


A Rockstar ma jelentette be, hogy a 10 évvel ezelőtt megjelent Grand Theft Auto III mobiltelefonokra és táblagépekre is meg fog jelenni, ráadásul még idén ősszel. A forradalmi játék mobilverziója az iOS és az Android operációs rendszerrel is kompatibilis lesz, de nem mindegyik eszközzel fog működni. Az Apple pártiak csak az iPad 2-n és az iPhone 4S-en élvezhetik a programot, míg az Android tulajok a Droid X2-n, a HTC Evo 2-n, az LG Optimus 2X-en, a Motorola Atrixen, és a Samsung Galaxy S2-n, illetve tablet fronton az Acer Iconián, az Asus Eee Padon, a Motorola Xoomon és a Samsung Galaxy Tab 10.1-en futtathatják a játékot.

A játékkal egy időben egy szobrocska is a boltokba fog kerülni: a Sideshow műhelyében legyártott, 1:6 arányú, részletesen kidolgozott figurák két ruhával és többféle fegyverrel együtt érkeznek majd, ám ha valaki szeretne egy ilyet, annak mélyen a zsebébe kell nyúlni, a bábu ugyanis 150 dollárt kóstál, s sietni is érdemes lesz, hiszen limitált példányszámban kapható.
A figurát egyébként meg is lehet nyerni a Rockstar nyereményjátékában. Nem kell mást tenni, mint beregisztrálni/bejelentkezni a Rockstar Social Clubba, majd kitölteni ezt a jelentkezési lapot, s reménykedni, hogy téged sorsolnak ki.

Forrás: pcguru.hu

2011. október 2., vasárnap

L.A. Noire PC-s megjelenési dátum és gépigény

A Rockstar nyilvánosságra hozta, mikor fog megjelenni az L.A. Noire PC-s verziója, s egyúttal közölték a játék gépigényét is.


A Team Bondi remek detektívjátéka személyi számítógépekre november 11-én fog megjelenni dobozos és digitális (Steam, OnLive) formában. A játék a The Complete Edition csomag keretében érkezik, ami azt jelenti, hogy nem csak az alapjátékot kapjuk meg, hanem az időközben kiadott letölthető tartalmakat is, tehát a konzolosoknak fizetős Nicholson Electroplating, Reefer Madness, The Consul's Car, The Naked City és A Slip of the Tongue mind-mind ingyenesen a miénk lesz.

A Rockstar Leeds műhelyében készülő átirat a megemelt felbontás és textúrarészletesség mellett NVIDIA 3D Vision támogatást is magában hordoz, de persze ahhoz, hogy a 40-es évek Los Angelesét teljes pompájában, térhatásban élvezzünk, egy megfelelő PC-re is szükségünk lesz, amelynek specifikációit szerencsére leírták nekünk. Íme:

Minimum konfiguráció:

* Operációs rendszer: Windows 7 / Windows Vista Service Pack 1 / Windows XP Service Pack 3
* CPU: Intel Dual Core 2.2 GHz / AMD Dual Core 2.4 GHz
* VGA: NVIDIA GeForce 8600 GT 512 MB / Radeon HD 3000 512 MB
* RAM: 2 GB
* HDD: 16 GB


Ajánlott konfiguráció:

* Operációs rendszer: Windows 7 / Windows Vista Service Pack 1 / Windows XP Service Pack 3
* CPU: Intel Quad Core 3.2G Hz / AMD Quad Core 3.2 GHz
* VGA: NVIDIA GeForce GTX 580 1536 MB / Radeon HD 6850 1024 MB
* RAM: 4-8 GB
* HDD: 16 GB


Forrás: pcguru.hu

2011. szeptember 2., péntek

114 milliónál tart a GTA-széria

A Take-Two első embere, Strauss Zelnick örömmel közölte, hogy a GTA-szériából eddig 114 millió példányt értékesítettek.


Az évente megrendezendő ThinkEquity Growth konferencia során a Take-Two vezérigazgatója, Strauss Zelnick elárulta, hogy a Grand Theft Auto-sorozat egyes játékaiból összesen 114 millió példányt adtak el. A legnépszerűbb epizód a komolyságával kicsit más irányba elindult Grand Theft Auto IV, melyből 22 millió korongot értékesítettek, ezzel félmillióval megelőzve az eddigi házi bajnokot, a GTA: San Andreast.

Zelnick továbbá nyilvánosságra hozta azt is, hogy másik nagy népszerűségnek örvendő Rockstar-játékból, a Red Dead Redemptionből 12,5 milliót adtak el, míg a The Midnight Club-széria 18,5 milliónál tart.

A Take-Two egyéb sorozatainak eladásai:

* NBA2K -- 17 millió
* Civilization -- 11 millió
* BioShock -- 9 millió
* Carnival Games -- 8 millió
* Max Payne -- 7,5 millió
* Mafia -- 5 millió
* Borderlands -- 4 millió
* The Darkness -- 1 millió

Látható tehát, hogy a Take-Two legnagyobb húzónevei a Rockstar stúdiójából származnak, s így nem csak a játékosok, de a befektetők is epekedve várják már a srácok új játékait: a tervek szerint jövő márciusban jön a Max Payne 3, majd azt követően (egyes pletykák szerint szintén 2012-ben) a Grand Theft Auto V.

Forrás: pcguru.hu

2011. július 12., kedd

GTA V bejelentés még a nyáron?

Az amerikai Official Xbox Magazine úgy tudja, hogy a Rockstar még idén nyáron le fogja leplezni a Grand Theft Auto V-öt.


Napról napra egyre biztosabb, hogy a Rockstar hamarosan bejelenti a következő Grand Theft Autót -- igaz, semmi konkrétum nem hangzott el magától a fejlesztőktől, de a széria stílusához illő poénos doménregisztrációk, a Take-Two színészkeresése, és a humorista Gilbert Gottfried azóta már törölt twitter-üzenete nagyon is arra utal, hogy már javában készül a játék.
A CVG szerint a Grand Theft Auto V a modern Los Angelesben/Los Santosban fog játszódni, a legfrissebb pletyka szerint pedig a Rockstar még ezen a nyáron hivatalosan is bejelenti a játékot. Az időpont persze szokatlan, hiszen egy ilyen komoly bejelentést az E3-on illene megejteni, ugyanakkor ne felejtsük, hogy az L.A. Noire PC-s átiratának létezéséről egy átlagos hétköznapon értesültünk.

Forrás: pcguru.hu

2011. július 5., kedd

GTA IV: iCEnhancer mod

Egy lelkes moddernek köszönhetően a Grand Theft Auto IV egy minőségi textúrákból, modellekből és effektekből álló csomaggal hamarosan megszépül.

A megjelenésekor a Grand Theft Auto IV csodálatosan nézett ki, ám mint miden játékon, ezen is meglátszik az idő múlása. Az eltelt évek alatt a textúrák megkoptak és az effektek megcsúnyultak -- szerencsére azonban a még most is aktív modder-közösségnek köszönhetően a játék hamarosan ismét gyönyörűen fog festeni.

A Hayssam Keilany által készített, iCEnhancer nevezetű mod a GTA IV teljes grafikusmotorjára kiterjed, lecserélve az eredeti textúrákat, a járműmodelleket és természetesen az effekteket, hogy ezzel korszerű állapotba hozza a Rockstar többszörösen is díjnyertes játékát.

A mod sajnos még nincs kész, jelenleg az 1.2.5-ös verzió bétájánál vagyunk, ami egyebek mellett nem kompatibilis a játék legfrissebb változatával, de a készítő azt ígéri, hogy hamarosan befejezi a munkát. Amíg várunk, íme a legfrissebb prezentáció, alatta pedig egy korábbi változatot láthatunk, illetve erről az oldalról letölthetjük az 1.2-es verziójú csomagot.

2011. június 27., hétfő

PC-re is meg fog jelenni az L.A. Noire

Szinte hihetetlen, de mégis igaz: a Rockstar Games a mai napon bejelentette, hogy a konzolokon nagyon szép sikereket elkönyvelt L.A. Noire ősszel PC-re is meg fog jelenni.


Az ausztrál Team Bondi műhelyében, a Rockstar Games közreműködésével készült detektívjáték személyi számítógépes átiratát a Rockstar Leeds csapata fogja elkészíteni, akik amellett, hogy felturbózzák, illetve 3D támogatással látják el a játék grafikáját, az irányítást úgy alakítják át, hogy az a lehető legjobban passzoljon a billentyűzet és az egér párosához.

Ősszel tehát PC-n is fejest ugorhatunk az 1940-es évek Los Angelesébe, hogy a háborúból visszatért Cole Phelpsszel különböző, a gyújtogatástól a drogokon át a gyilkosságokig terjedő izgalmas ügyeket oldjunk meg. Mindeközben pedig élvezhetjük a MotionScan technológia által nyújtott lenyűgöző animációkat, amelyek igazán élettel töltik meg a programot.

Forrás: pcguru.hu

2011. június 21., kedd

Jól haladnak a Grand Theft Auto V munkálatai

A GameSpot értesülései szerint "jól haladnak" a Grand Theft Auto V munkálatai, a Rockstar már csak az utolsó simításokat végzi a játékon. A pletykák szerint a folytatás jövőre már mindenképpen megjelenik - igaz, már gazdagok lennénk, ha minden ilyen kijelentés után kaptunk volna egy forintot.


A Grand Theft Auto V bejelentését az idei E3-ra várták a legtöbben, a Take-Two azonban nem hozta el a várva-várt címet, sőt a Rockstar többi, szintén régóta áhított játéka sem mutatkozott be a kiállításon.
A pletykák szerint mindenesetre az új GTA-val minden rendben van, a GameSpot úgy tudja, hogy a játék munkálatai jól haladnak, a Rockstar már csak az utolsó simításokat végzi az új projekten, például most építi be a sorozat védjegyének számító minijátékokat. A meg nem nevezett, de a fejlesztéshez közelálló forrás szerint a játék jövőre már biztosan meg fog jelenni, és állítólag felkészülhetünk, mert "nagy" lesz. Nagyon nagy.

A GTA ötödik részéről gyakorlatilag a GTA IV megjelenése óta pletykálnak, évente legalább háromszor jósolják meg a megjelenését, miközben azt fejtegetik, hogy mennyi pénzt fog majd keresni vele a Take-Two. A legérdekesebb kérdés persze maga a helyszín: jelenleg a legtöbb jel - például egy korábbi szinkronszínészek után kutató casting - arra mutat, hogy egy Los Angelesre hajazó városba költözik a sorozat, ami alapján persze többen azt fejtegetik, hogy konkrétan a Miamiról másolt Vice City lehet a következő célpont.

Forrás: gamekapocs.hu

2011. június 12., vasárnap

E3 GTA bejelentés nélkül

Az idei E3 GTA mentes volt sajnálatunkra.. ellenkező esetben meg hírekkel dúsult rendezvény volt. Az EA, Bethesda, Square Enix stb. mind előálltak valami újdonsággal, de még is a Nintendo Wii U az E3 és talán az idei év üdvöskéje.


Keringtek hírek, hogy a Rockstar Games bemutat valamit, de még hír sem volt róluk, se Max Payne 3-ról, se Agent-ról. Ennek ellenére az IGN felrakta a várandó játékok listájára a játékot és talán a mindenki számára ismerős GTANet.com pedig létrehozta a www.gtav.net honlapot a játék számára. Ennek ellenére ne adjátok fel rajongók, mert még jön a GDC Europe aug. 15-17 között. A Gamescom 17-21 között, illetve PAX Prime 26-28 között zajlik.

2011. május 30., hétfő

GTA IV mod - Niko San Andreasban?

A GTA IV grafikájával megjelenített San Andreas nem is rossz ötlet. Itt egy érdekes rajongói mod a játékhoz.

Valljuk be, mindig örülnénk, ha kedvenc játékainkat újrajátszhatnánk a folytatások grafikájával. Például a Mafia első részét a második rész motorjával, vagy a Call of Duty első részét a Modern Warfare 2 látványvilágával. Erre gondolhatott az egyik rajongó is, aki nem kisebb fába vágta fejszéjét, minthogy elkészíti San Andreas világát a GTA IV motorjával.

A modról egyelőre nem sokat tudni, de egy biztos: jól néz ki! Sajnos még nem tették közzé a teljes verzió megjelenési időpontját, de amint kiderül valami, tudósítunk Titeket.

2011. április 21., csütörtök

Project Cafe és GTA V

Az elemzők és a pletykák szerint a Microsoft és a Sony óvatosan közelíti meg a generációváltást, és nem a fejlesztők által előrejelzett 2012-ben állnak elő az új masinákkal, hanem valamivel később, 2013-ban, vagy legkésőbb 2014-ben.


A Kotaku információi szerint a két cég a lehető legtöbbet szeretné kisajtolni a jelenlegi generációból és növelni azok felhasználói bázisát, egy másik füles szerint pedig csak akkor jön 2013-ban az Xbox 360 és a PlayStation 3 utódja, ha nagy a nyomás, a Microsoft ugyanis még nem döntött arról, hogy milyen alkotóelemek kerüljenek a következő generációba, ahogy a Sony sem kezdett hozzá igazán az új gép tervezéséhez.

A munkálatok felgyorsítására azonban lehet, hogy szükség lesz, a legfrissebb pletykák szerint ugyanis a Nintendo következő, Project Cafe kódnév alatt futó asztali konzoljában egy versenyképes hárommagos IBM PowerPC processzor, egy R700-as családba tartozó, 4.1-es shader-modellel felvértezett ATI videokártya, és legalább 512 MB RAM kapott helyet, ráadásul úgy hírlik, hogy a Rockstar egy AAA-kategóriájú játékot fejleszt a konzolra, talán pont a GTA V-öt. (forrás: PC Guru)

Magyarul most valami egészen újat kapunk..
(Légy alkalmatos.. Légy résen.. és figyeld a híreket!)

2011. április 18., hétfő

GTA V - januárban?

Egy német terjesztő bedátumozta a játékot, melyet még be sem jelentettek.

A német GameStop oldalán a GTA V megjelenési dátumot kapott: 2012. január 15. Ha ez igaznak bizonyul, akkor mindenképp érkeznie kell valamilyen bejelentésnek az idei E3 rendezvényen, melyet június 7-től 9-ig tartanak Los Angelesben.

Michael Pachter, a videojáték ipar nagy elemzője ezt mondta tavaly: "Teljesen arra számítunk, hogy a következő Grand Theft Auto rész legkésőbb 2012. negyedik negyedévéig megjelenik, mivel a társaság alkalmazta a játékipar három legközreműködőbb személyiségét (Les Benzies, Sam és Dan Houser), és ők is 2012. januárjára számítanak."

Nos, ha a GTA V valóban jövőre érkezik, akkor még várnunk kell, de gondolom a GTA V-re mindenki szívesen vár. Az E3-on kiderül!

Forrás: gamestar.hu

2011. április 14., csütörtök

GTA V 2012-ben?

Egykét napja kiszivárgott egy fontos információ az IGN jóvoltából.

Jim Reilly, az IGN egyik szerkesztője nagy reménnyel telve alkalmatoskodott, ugyanis kiszivárogtatott egy nagyszerű információt. Reilly a Twitterén elcsiripelte a következő információt, miszerint:

„A GTA V és a Bioshock Infinite 2012-es megjelenését tekintve, itt az idő néhány Take-Two részvényt vásárolni.”

Persze nem csak egy madár csiripelt most, hiszen Micheal Pachter szintúgy a Twitter oldalán közölte, hogy még az idén bejelentésre kerül az E3-on:

„Jim és én majd rágyújtunk pár cigarettára, az idei E3 bulimon, hogy megünnepeljük a Grand Theft Auto V bejelentését!!”



Ezenfelül, hogy mi is "alkalmatosak" legyünk Patrick barátunk készített egy újabb szakavatott art-ot:

2011. április 6., szerda

Filmet készítene a Rockstar

A Rockstar nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egyszer filmet készítsenek, de saját maguk szeretnék elkészíteni azt.


Annak ellenére, hogy rengeteg ember szívesen látna egy GTA-filmet, a fejlesztők továbbra sem bólintanak rá az ötletre, az indok pedig Dan Houser szerint egyszerű: nehéz, és sok időbe telik egy jó filmadaptációt készíteni, egy olyat, ami nem csak szimplán a pénzszerzésről szól, ők pedig egy tisztességes filmet akarnak letenni az asztalra.

„Gyakorlatilag az összes játék alapján készült film borzasztó lett, a filmekből adaptált játékok pedig egyszerűen csak rosszak. Ez persze meg fog változni, de figyelembe véve, hogy a közönség egyre kevésbé fog lelkesedni az ilyen projektekért, az kell legyen a cél, hogy ne minden csak a pénzről szóljon. Ha úgy érzed, hogy a szellemi tulajdonnak univerzális mondanivalója van, ami működhet egy másik médiumban is, és nem csak gyorsan akarsz sok pénzt szerezni, akkor abba a tervbe már érdemes erőt fektetni. Túl gyakran fordul elő azonban az, hogy a cél egy játék, egy könyv, egy énekes vagy egy weblap sikerének meglovaglása. ”

A Rockstar már sokszor elgondolkodott egy mozifilm elkészítésén, sőt 2008-ban majdnem meg is valósult egy GTA-adaptáció Eminem főszereplésével, ám az utolsó pillanatban füstbe ment a terv. A gond valószínűleg akkor is az volt, hogy a csapat saját maga, vagy legalább az ipar nagy tehetségeivel szoros együttműködésben szeretné elkészíteni az első filmjét.

„Sokszor fontolóra vettük már egy mozifilm elkészítését, ám mindig úgy döntöttük, hogy mégsem állunk neki a feladatnak. Szeretjük a filmeket, de a játékokat is, és az utóbbira koncentrálunk. De ha mégis belevágnánk egy filmbe, akkor szeretnénk azt mi magunk tető alá hozni, vagy az ipar tehetségeivel szoros együttműködésben, így ha rosszul sül el a dolog, tudjuk, hogy mi hibáztunk. Egy film készítése persze sok időbe telik, egy játék tisztességes megépítése pedig szintén sokáig tart, így ha egy napon mégis filmet készítünk, azt csak akkor, kezdjük el, ha találtunk egy jó partnert és egy érdekes alapanyagot, de minderre még nem volt időnk.”

Forrás: PC GURU

2011. március 29., kedd

Mocorog a GTA V

Újabb hírmorzsák érkeztek a következő GTA-ról. A Take-Two ugyanis olyan karaktereinek megformálására keres embereket, amilyenekkel már találkozhattunk az előző GTA-részekben.

Újabb infók érkeztek az új GTA-ról, persze nem teljesen hivatalos úton. A Take-Two ugyanis színészeket keres egy meg nem nevezett játék karaktereinek megformálására, melyek közül az egyik már szerepelt a sorozatban, kétszer is. James Pedeaston, aki egy "fiú-férfi szerelmi aktivista", a San Andreasban kezdte pályafutását, mint a WCTR rádió műsorvezetője, a GTA IV-ben pedig letartóztatták, amiért gyerekeket molesztált. A karakter leírása szerint most 40-45 év közötti, és frissen szabadult a börtönből, ahová minden bizonnyal az előző részben küldték.

Noha Pedeaston az egyetlen olyan szereplő, aki már ismert, nem az egyetlen, akihez embert keres a kiadó. Matthew egy 18-25 közötti liberális srác, aki igen különös összeesküvésekben hisz, Jose egy 30-40 közti fehér, ijesztő figura, aki szerint a technológia ártalmas a természetre nézve, Anthony pedig egy tizenéves kölyök, aki aktivistaként harcol a kiskorúak szexhez és alkoholhoz való jogáért. Hát igen, a GTA-k sosem a normális emberek felvonultatásáról voltak híresek...

A játék egyébként még be sem lett jelentve, noha eléggé esélyes, hogy az idei E3-on már hallat magáról.

Forrás: pcguru.hu

2011. március 11., péntek

GTA V - Rush: A hajsza?

Eddig mint mindig sok pletyka kering a neten a következő GTA-t illetően. De most valami egészen újat tudhatunk meg.

Mint tudjuk a R* Games sem tudja sokáig tartani a száját. Néha kiderül egyesmás a készülő projectükkel kapcsolatban. Most is így volt, de nem egészen az amire számíthattok. A Telsey and Company ami a Rockstar játékszereplőinek hangjáért felel, egy Rush nevű játék címével frissítette listáját. Sok forrás szerint a következő GTA-ról lehet szó. A hozzácsatolt listában a szereplők neveiből ki lehet következtetni, hogy egy FBI ügynököt alakítunk majd, aki a mexikói alvilágba kíván beolvadni. Bár ez nem biztos, de találgatások szerint a lehetséges helyszín LA lesz.

Mindeközben olyan pletykák is keringenek, hogy Rockstar London olyan programozókat keres, akik komoly tapasztalattal rendelkeznek, viszont minden azon dől el, hogy a "project" XBOX 360 és PS 3 kompatibilis, így ez kizárhatja az AGENT-et és az L.A. Noire-t. Az L.A. Noire-t már csak azért is, mert az nem kap multiplayer módot.

2011. február 23., szerda

GTA V: Árulkodó jelek

Néha-néha a R* Games közzétesz egy kis információt a következő játékukról.

Jelen esetben is így történt, hiszen nemrég a Rockstar Games bejegyeztette az alábbi domain címeket:

CashForDeadDreams.com
SixFigureTemps.com
StopPayingYourMortgage.net
HammersteinFaust.com
LifeInvader.com

Olykor-olykor belecsempésznek egykét információt a címekbe, hogy például milyen márkák, szervezetek vagy szolgáltatások, esetleg reklámok lesznek a következő játékukban. Viszont eddig mindig különböző embereken keresztül jegyeztették be a címeket, de most saját maguk tették ezt meg.

2011. február 2., szerda

GTA: El sem készült volna..

A legelső GTA-t csak egy hajszál választotta el a totális nemlétezéstől, mondta a fejlesztőcsapat egyik tagja. A projekt évekig csak állt, senki sem hitte, hogy lesz belőle valami.

Gary Penn, a DMA Design (ma már Rockstar Games) egyik régi tagja a Gamasutrának mesélt az első GTA-t megelőző krízisről. Elmondása szerint a program évekig lógott a levegőben, és csak a csoda mentette meg a törléstől.

"Az első GTA egy katasztrófa volt. Évekig nem mozdult, nem haladtunk vele egy lépést se. A BGM Interactive (az eredeti kiadó) már ott tartott, hogy törli. (...) Az első baj a stabilitás volt, ami kicsit gáznak tűnhet, de komolyan, rohadtul fagyott, ez volt a helyzet. A teszterek képtelenek voltak bármit is kipróbálni, mert tuti szétfagyta magát a játék. A másik nagy baj az irányítás volt. Az autók szörnyűek voltak, és úgy összességében a játékmenet sem állt össze. Aztán egy napon -- szerintem valami bug miatt -- a zsaruk megvesztek, le akartak szorítani az útról. Az útkeresésük szar volt, és emiatt ugrott be, hogy »Az anyját, ezek ki akarnak nyírni, a zsaruknak elment az eszük, milyen király már!«... Nagyon klassz volt, szóval bent maradt."

Ergo bármennyire hihetetlen is, de a világ legsikeresebb játéksorozatainak egyike egy szimpla programhiba miatt született meg. A gyilkos rendőrök ötlete újraírta a komplett játékmenetet, a GTA pedig 1997-ben végül a boltokba került. Az idő telik és már tudjuk, hogy mi történet vége..