2010. július 20., kedd

Rockstar Games művészete és tudománya

Idén augusztusban egy, a Rockstar Games történetét elmesélő gyűjtemény fog megjelenni, elsősorban az igazán őrült rajongóknak.

A játékvilág egyik legjobb fejlesztőcsapata a Rockstar Games, mely lassan több mint 12 éves fennállása óta számtalan kiváló játékot készített. Ezek közül élen jár a hőn szeretett GTA-szériánk, de nekik köszönhetjük az illegális versenyek világát bemutató Midnight Club-sorozatot, illetve a vadnyugaton játszódó GTA-t is, vagy is a Red Dead Redemptiont is. Egy hosszú és bámulatos történelmű csapatról beszélünk tehát, ezen történetet pedig hamarosan egy még az apró dolgokra is kiterjedő kollekció képében kaparinthatjuk meg majd.

A következő hónapban megjelenő három kötetes The Art and Science of Rockstar Games című csomag 544 oldalon produkciós fotókkal, koncepciórajzokkal, az animálásnál használt drótvázas modellekkel, kulisszatitkokkal, illetve további bónuszanyagokat tartalmazó DVD-vel kiegészítve meséli el a cég történetét az alapítástól egészen napjainkig. Persze mindennek megvan az ára, hiszen egészen pontosan 310 fontot, vagyis 105 ezer forintot kell a kasszánál hagynunk.

Nincsenek megjegyzések: