2014. január 30., csütörtök

Péntektől előrendelhető a PC-s GTA 5

A GameReactor információi szerint péntektől lehet majd előrendelni a GTA 5 PC-s változatát. Megjelenési dátum még nincs.

Új nap, új GTA 5 PC pletyka: ezúttal a Gamereactor szellőztette meg, hogy a GTA 5 PC-s változata e hét péntektől lesz előrendelhető. Egy északi terjesztő, az Elgiganten egyik üzletvezetője erősítette meg a magazin stábjának, hogy hálózatuk két nap múlva kezdi felvenni a PC-s előrendeléseket, a játék pedig nemsokára bejelentésre kerül.

2014. január 20., hétfő

GTA 5: újabb jelek a PC-s változatra

Bár a GTA 5-öt a mai napig nem jelentették be PC-re, mindenki biztosra veszi, hogy jön, és erre több jel is utal. Például hibanaplókban.

Bár a GTA 5 PC-s változata mellett kampányoló petíciót már 650 ezer játékos kanyarította alá (ami persze még nem éppen a vágyott egymillió), a Rockstar továbbra sem hajlandó bejelenteni vagy legalább elismerni, hogy készül az asztali számítógépes átirat. Ennek ellenére néha fel-felbukkan egy-egy morzsa, ami a PC-s port felé vezeti a reményt kergető játékosokat.

Így történt most is, ezúttal a PC Gamer magazin kapart össze ilyen nyomokat, méghozzá egy 150 oldalas hibanaplóból, amit a Rockstar 2009 áprilisától 2013 augusztusáig vezetett, és 170 utalást tartalmaz a PC-s változatra. Olyan információkat szedtek ki e naplóból, mint Directx 11 támogatás, 64 bites rendszeren történő tesztelés és szmogos időjárás beállítás. A napló állítólag tavaly szeptemberben szivárgott ki egy akkor még publikus Google Drive szerverről, XML formátumban, és a létezése nyílt titok volt a GTA fórumokon.

2014. január 12., vasárnap

Letartóztatták a nevelt fiára GTA 4-et erőszakoló férfit

Az internetek legújabb sztárja egy japán úri(?)ember, aki arra kényszerítette felesége kisfiát, hogy sokat GTA 4-ezzen.

A kiotói rendőrség azért tartóztatta le a 28 éves, ápolóként dolgozó Kavabata Maaszát, mert a férfi arra kényszerítette 32 éves felesége előző házasságából származó gyermekét, hogy az 2-3 héten át, napi 2-3 órát töltsön az abszolút nem neki való GTA 4 előtt. Idővel a kisfiún betegség tünetei jelentkeztek, fejfájásra és hányingerre panaszkodot, amikről az orvosok megállapították, hogy folyamatos lelki terror eredményei. A felháborodott asszony feljelentette férjét, akit helyi idő szerint ma hajnalban letartóztatott a rendőrség.
S hogy ebből mi a tanulság? Nos, mindössze annyi, hogy akármennyit szidj egy gyermeket, senkit sem fog érdekelni, de ha egy 18+-os játékot adsz a kezébe, mindenki megőrül. A külföldi sajtótermékek csak elenyésző része vette át a japán forrásokban emlegetett szóbeli bántalmazást, a többi az amúgy is sátántól eredő GTA 4-re koncentrált, sőt, sokan rögtön a játékot találták felelősnek, és nem az idióta nevelőapát. Ez persze valahol érthető: a Rockstar Games játékát eddig is sok támadás érte, legutóbb nyáron hallottunk egy történetet egy nyolcéves fiúról, aki az okosok szerint a GTA 4 miatt ölte meg a nagymamáját.
Grand Theft Auto IV Játékképek 8c9e544144ca88f592cb   

Forrás: pcguru.hu

2013. december 30., hétfő

A játékosok pályáival bővült a GTA 5 multiplayer

A Rockstar megkezdte bővíteni a GTA 5 multiplayer módjának hivatalos körforgását olyan pályákkal, amiket a játékosok készítettek el. 

A december közepén megjelent szerkesztővel versenyeket és deathmatch arénákat lehet alkotni, s az eddig elkészült több mint egymillió pályából 10 immáron bekerült az online kínálat hivatalos körforgásába. A felhozatalt hat verseny és négy deathmatch aréna bővíti, melyekről részletesebben is olvashattok a fejlesztők hivatalos oldalán.

2013. december 21., szombat

GTA 5: itt vannak az új játékmódok

Megjelent a GTA 5 1.08-as frissítése, ami számos hibajavítás mellett új meccstípusokkal egészítette ki a multiplayer módot.

Tegnap, az esti órákban megjelent a GTA 5 legfrissebb, 1.08-as verziójú sebtapasza, ami amellett, hogy nem kevés hibát kijavít (többek között nem férhetünk már hozzá North Yanktonhoz), négy új játékmódot is hozott a multiplayer játékosok számára, s ezek mind a jól ismert CTF különböző variációi.

2013. december 12., csütörtök

Mobilon a GTA: San Andreas

Megjelent a GTA: San Andreas mobilváltozata. A játék mindössze 6,99 dollárt kóstál az App Strore-ban.

A GTA 3 és a GTA: Vice City után bezárult a kör, ma ugyanis megjelent a GTA: San Andreas mobilváltozata. A játék egyelőre csak iOS-es eszközökre érhető el, tehát iPhone-on (4S-től), iPaden (2-től) és iPod Touch-on (5. generációtól) játszható. Ára 6,99 euró, az App Store-ból lehet letölteni, az eddigi (igen kevés) felhasználói értékelés alapján pedig jól sikerült. Érdekessége a portnak, hogy a PC-s változathoz képest is szebb textúrákat, élénkebb színeket és magasabb poligonszámmal dolgozó autómodelleket kapott -- hát igen, nagy utat tettünk meg az elmúlt pár évben, ha mobiltechnológiáról van szó. Az androidos olvasóknak sem kell idegeskedni, nemsokára a Google operációs rendszerén is elérhető lesz a GTA: San Andreas.


Grand Theft Auto: San Andreas Játékképek df743d12a57857a6eeb3   

Forrás: pcguru.hu

2013. december 2., hétfő

GTA 5 multiplayer: ilyen a pályakészítő

Előkerült pár videó a GTA 5 multiplayer módjának közelgő pályaszerkesztőjéből. Sok opció vár minket!

Október elseje óta már üzemel a GTA 5 multiplayer módja, ami a kezdeti hibák kijavítása után most már többnyire problémamentesen tudja kiszolgálni a játékosokat, így kezdődhet a bővítés. Ennek első lépéseként nemrégiben megjelent az ingyenes Beach Bum Pack, a következő kaszinókat és új versenyeket hozhat, illetve a pályaszerkesztő is úton van már.

2013. november 8., péntek

GTA 5: jön a beígért pénz

Kisebb késés után ugyan, de a mai naptól a Rockstar Games elkezdte kiosztani a GTA 5 multiplayer gondjai utáni fájdalomdíjat.

A GTA 5 játékosai számos gonddal találkoztak, mikor elindult a játék multiplayer gondja: a szerverek le voltak terhelve, mentések tűntek el és kapcsolódási hibák sorától volt terhes a játék, így a Rockstar Games kárpótlásképpen mindenkit 500 ezer játékon belüli dollárral jutalmaz meg.

2013. október 30., szerda

GTA 5: 29 millió példány a boltokba

A Take-Two eddig 29 millió példányt szállított ki a GTA 5-ből a különböző boltokhoz, ám azt még mindig nem tudjuk, hogy hányan vették meg a játékot. 

Az év legnagyobb gazdasági sikeres a játékiparban a Rockstar és a GTA 5 nevéhez fűződik, hiszen a játék frenetikus startot vett azzal, hogy mindösszesen három nap alatt egymilliárd dollárt hozott a konyhára, s noha a kezdeti lendület mára alábbhagyott, a friss eredményekre sem lehet panasz.

2013. október 21., hétfő

A GTA 5-öt a japánok is imádják

Ez pedig nagyobb szó, mint sokan gondolnák, ugyanis a GTA-sorozat eddig nem nyerte meg a keletet.

A GTA 5 hatalmas siker, ez már unalmas közhelynek számító állítás. Ugyanakkor tény: az, ami nálunk, az öreg kontinensen hatalmas durranásnak minősül, nem biztos, hogy a videojátékok fellegváraként emlegetett Japánt is meghódítja, lévén a távoli szigetország lakóinak ízlése eléggé eltér a nyugati átlagtól. Ezzel magyarázható többek között, hogy az Xbox 360 hatalmas bukás arrafelé, vagy hogy az olyan, nálunk ünnepelt franchise-ok, mint az Uncharted, náluk csak kevés ember fantáziáját indítják be, szemben mondjuk egy God Eaterrel. Vannak azonban kivételek, és a GTA 5 ilyen -- annak ellenére, hogy a GTA-sorozat eddig hidegen hagyta a japán játékosokat.

2011. október 25., kedd

Hivatalos a Grand Theft Auto V!!

Igazából soha nem volt kérdés, hogy lesz-e GTA V, csak az, mikor, no és hogy hol fog játszódni. 2011. október 25-e az első hivatalos információ napja – ám még egy hetet kell kibírnunk az első mozgóképig.


Az utóbbi hetekben-napokban megszaporodtak a GTA-széria körüli Rockstar-hadműveletek, amelynek legfőbb apropója a tíz éves évforduló volt, hiszen -- ahogy arról mi is beszámoltunk -- 2001. október 22-én jelent meg az új generációs, 3D-be átültetett GTA III. A Rockstar amúgy is szereti ezt a hónapot, hiszen a Vice City (akárcsak elődje, először PS2-re és az az amerikai régióban) 2002. október 27-én, a San Andreas 2004. október 26-án, míg a GTA IV PS3-ra Japánban 2008. október 30-án debütált. Nos, az idei október egyelőre csak a hivatalos bejelentésről szól..

A Rockstar a mai nap reggelén ugyanis megváltoztatta a stúdió hivatalos oldalának nyitóképét a GTA V logójára, alatta pusztán annyi információt olvashatunk, hogy az első trailer november 2-án, azaz egy hét múlva érkezik. Ennél többet egyelőre nem tudni, úgyhogy lehet addig találgatni mondjuk a római ötös stílusából (nekem elsőre a San Andreas ugrott be és egy gangsta-tetkó), színéből. Nem hiszem, hogy ennél többet bárki is megtudna; a beígért mozgókép közzététele után nyilván megszaporodnak majd az információk is, csak bírjuk kivárni... A másik nagy kérdés persze az, hogy mikor jön majd a játék és milyen platformra -- reméljük, nem kell 2012 októberéig várni rá (legalábbis az eddigi trendek alapján a konzolosoknak, bár ne adjuk fel a reményt..).



Kiegészítés: a netet áttúrva megtaláltam ezt a bankjegyet. Ez az amerikai ötdolláros bankó, amely 1899-1914 között volt használatban, és Running Antelope (Futó Antilop) törzsfőnököt ábrázolja, aki a hunkpapák vezetője volt. Persze mindez lehet véletlen egybeesés is..

Forrás: pcguru.hu

2011. október 16., vasárnap

GTA 3 mobilokra és táblagépekre

Idén megjelenésének tizedik évfordulóját ünnepli a Grand Theft Auto III, a Rockstar pedig úgy döntött, hogy mobileszközökre is kiadja a játékot.


A Rockstar ma jelentette be, hogy a 10 évvel ezelőtt megjelent Grand Theft Auto III mobiltelefonokra és táblagépekre is meg fog jelenni, ráadásul még idén ősszel. A forradalmi játék mobilverziója az iOS és az Android operációs rendszerrel is kompatibilis lesz, de nem mindegyik eszközzel fog működni. Az Apple pártiak csak az iPad 2-n és az iPhone 4S-en élvezhetik a programot, míg az Android tulajok a Droid X2-n, a HTC Evo 2-n, az LG Optimus 2X-en, a Motorola Atrixen, és a Samsung Galaxy S2-n, illetve tablet fronton az Acer Iconián, az Asus Eee Padon, a Motorola Xoomon és a Samsung Galaxy Tab 10.1-en futtathatják a játékot.

A játékkal egy időben egy szobrocska is a boltokba fog kerülni: a Sideshow műhelyében legyártott, 1:6 arányú, részletesen kidolgozott figurák két ruhával és többféle fegyverrel együtt érkeznek majd, ám ha valaki szeretne egy ilyet, annak mélyen a zsebébe kell nyúlni, a bábu ugyanis 150 dollárt kóstál, s sietni is érdemes lesz, hiszen limitált példányszámban kapható.
A figurát egyébként meg is lehet nyerni a Rockstar nyereményjátékában. Nem kell mást tenni, mint beregisztrálni/bejelentkezni a Rockstar Social Clubba, majd kitölteni ezt a jelentkezési lapot, s reménykedni, hogy téged sorsolnak ki.

Forrás: pcguru.hu

2011. október 2., vasárnap

L.A. Noire PC-s megjelenési dátum és gépigény

A Rockstar nyilvánosságra hozta, mikor fog megjelenni az L.A. Noire PC-s verziója, s egyúttal közölték a játék gépigényét is.


A Team Bondi remek detektívjátéka személyi számítógépekre november 11-én fog megjelenni dobozos és digitális (Steam, OnLive) formában. A játék a The Complete Edition csomag keretében érkezik, ami azt jelenti, hogy nem csak az alapjátékot kapjuk meg, hanem az időközben kiadott letölthető tartalmakat is, tehát a konzolosoknak fizetős Nicholson Electroplating, Reefer Madness, The Consul's Car, The Naked City és A Slip of the Tongue mind-mind ingyenesen a miénk lesz.

A Rockstar Leeds műhelyében készülő átirat a megemelt felbontás és textúrarészletesség mellett NVIDIA 3D Vision támogatást is magában hordoz, de persze ahhoz, hogy a 40-es évek Los Angelesét teljes pompájában, térhatásban élvezzünk, egy megfelelő PC-re is szükségünk lesz, amelynek specifikációit szerencsére leírták nekünk. Íme:

Minimum konfiguráció:

* Operációs rendszer: Windows 7 / Windows Vista Service Pack 1 / Windows XP Service Pack 3
* CPU: Intel Dual Core 2.2 GHz / AMD Dual Core 2.4 GHz
* VGA: NVIDIA GeForce 8600 GT 512 MB / Radeon HD 3000 512 MB
* RAM: 2 GB
* HDD: 16 GB


Ajánlott konfiguráció:

* Operációs rendszer: Windows 7 / Windows Vista Service Pack 1 / Windows XP Service Pack 3
* CPU: Intel Quad Core 3.2G Hz / AMD Quad Core 3.2 GHz
* VGA: NVIDIA GeForce GTX 580 1536 MB / Radeon HD 6850 1024 MB
* RAM: 4-8 GB
* HDD: 16 GB


Forrás: pcguru.hu

2011. szeptember 2., péntek

114 milliónál tart a GTA-széria

A Take-Two első embere, Strauss Zelnick örömmel közölte, hogy a GTA-szériából eddig 114 millió példányt értékesítettek.


Az évente megrendezendő ThinkEquity Growth konferencia során a Take-Two vezérigazgatója, Strauss Zelnick elárulta, hogy a Grand Theft Auto-sorozat egyes játékaiból összesen 114 millió példányt adtak el. A legnépszerűbb epizód a komolyságával kicsit más irányba elindult Grand Theft Auto IV, melyből 22 millió korongot értékesítettek, ezzel félmillióval megelőzve az eddigi házi bajnokot, a GTA: San Andreast.

Zelnick továbbá nyilvánosságra hozta azt is, hogy másik nagy népszerűségnek örvendő Rockstar-játékból, a Red Dead Redemptionből 12,5 milliót adtak el, míg a The Midnight Club-széria 18,5 milliónál tart.

A Take-Two egyéb sorozatainak eladásai:

* NBA2K -- 17 millió
* Civilization -- 11 millió
* BioShock -- 9 millió
* Carnival Games -- 8 millió
* Max Payne -- 7,5 millió
* Mafia -- 5 millió
* Borderlands -- 4 millió
* The Darkness -- 1 millió

Látható tehát, hogy a Take-Two legnagyobb húzónevei a Rockstar stúdiójából származnak, s így nem csak a játékosok, de a befektetők is epekedve várják már a srácok új játékait: a tervek szerint jövő márciusban jön a Max Payne 3, majd azt követően (egyes pletykák szerint szintén 2012-ben) a Grand Theft Auto V.

Forrás: pcguru.hu

2011. július 12., kedd

GTA V bejelentés még a nyáron?

Az amerikai Official Xbox Magazine úgy tudja, hogy a Rockstar még idén nyáron le fogja leplezni a Grand Theft Auto V-öt.


Napról napra egyre biztosabb, hogy a Rockstar hamarosan bejelenti a következő Grand Theft Autót -- igaz, semmi konkrétum nem hangzott el magától a fejlesztőktől, de a széria stílusához illő poénos doménregisztrációk, a Take-Two színészkeresése, és a humorista Gilbert Gottfried azóta már törölt twitter-üzenete nagyon is arra utal, hogy már javában készül a játék.
A CVG szerint a Grand Theft Auto V a modern Los Angelesben/Los Santosban fog játszódni, a legfrissebb pletyka szerint pedig a Rockstar még ezen a nyáron hivatalosan is bejelenti a játékot. Az időpont persze szokatlan, hiszen egy ilyen komoly bejelentést az E3-on illene megejteni, ugyanakkor ne felejtsük, hogy az L.A. Noire PC-s átiratának létezéséről egy átlagos hétköznapon értesültünk.

Forrás: pcguru.hu

2011. július 5., kedd

GTA IV: iCEnhancer mod

Egy lelkes moddernek köszönhetően a Grand Theft Auto IV egy minőségi textúrákból, modellekből és effektekből álló csomaggal hamarosan megszépül.

A megjelenésekor a Grand Theft Auto IV csodálatosan nézett ki, ám mint miden játékon, ezen is meglátszik az idő múlása. Az eltelt évek alatt a textúrák megkoptak és az effektek megcsúnyultak -- szerencsére azonban a még most is aktív modder-közösségnek köszönhetően a játék hamarosan ismét gyönyörűen fog festeni.

A Hayssam Keilany által készített, iCEnhancer nevezetű mod a GTA IV teljes grafikusmotorjára kiterjed, lecserélve az eredeti textúrákat, a járműmodelleket és természetesen az effekteket, hogy ezzel korszerű állapotba hozza a Rockstar többszörösen is díjnyertes játékát.

A mod sajnos még nincs kész, jelenleg az 1.2.5-ös verzió bétájánál vagyunk, ami egyebek mellett nem kompatibilis a játék legfrissebb változatával, de a készítő azt ígéri, hogy hamarosan befejezi a munkát. Amíg várunk, íme a legfrissebb prezentáció, alatta pedig egy korábbi változatot láthatunk, illetve erről az oldalról letölthetjük az 1.2-es verziójú csomagot.

2011. június 27., hétfő

PC-re is meg fog jelenni az L.A. Noire

Szinte hihetetlen, de mégis igaz: a Rockstar Games a mai napon bejelentette, hogy a konzolokon nagyon szép sikereket elkönyvelt L.A. Noire ősszel PC-re is meg fog jelenni.


Az ausztrál Team Bondi műhelyében, a Rockstar Games közreműködésével készült detektívjáték személyi számítógépes átiratát a Rockstar Leeds csapata fogja elkészíteni, akik amellett, hogy felturbózzák, illetve 3D támogatással látják el a játék grafikáját, az irányítást úgy alakítják át, hogy az a lehető legjobban passzoljon a billentyűzet és az egér párosához.

Ősszel tehát PC-n is fejest ugorhatunk az 1940-es évek Los Angelesébe, hogy a háborúból visszatért Cole Phelpsszel különböző, a gyújtogatástól a drogokon át a gyilkosságokig terjedő izgalmas ügyeket oldjunk meg. Mindeközben pedig élvezhetjük a MotionScan technológia által nyújtott lenyűgöző animációkat, amelyek igazán élettel töltik meg a programot.

Forrás: pcguru.hu

2011. június 21., kedd

Jól haladnak a Grand Theft Auto V munkálatai

A GameSpot értesülései szerint "jól haladnak" a Grand Theft Auto V munkálatai, a Rockstar már csak az utolsó simításokat végzi a játékon. A pletykák szerint a folytatás jövőre már mindenképpen megjelenik - igaz, már gazdagok lennénk, ha minden ilyen kijelentés után kaptunk volna egy forintot.


A Grand Theft Auto V bejelentését az idei E3-ra várták a legtöbben, a Take-Two azonban nem hozta el a várva-várt címet, sőt a Rockstar többi, szintén régóta áhított játéka sem mutatkozott be a kiállításon.
A pletykák szerint mindenesetre az új GTA-val minden rendben van, a GameSpot úgy tudja, hogy a játék munkálatai jól haladnak, a Rockstar már csak az utolsó simításokat végzi az új projekten, például most építi be a sorozat védjegyének számító minijátékokat. A meg nem nevezett, de a fejlesztéshez közelálló forrás szerint a játék jövőre már biztosan meg fog jelenni, és állítólag felkészülhetünk, mert "nagy" lesz. Nagyon nagy.

A GTA ötödik részéről gyakorlatilag a GTA IV megjelenése óta pletykálnak, évente legalább háromszor jósolják meg a megjelenését, miközben azt fejtegetik, hogy mennyi pénzt fog majd keresni vele a Take-Two. A legérdekesebb kérdés persze maga a helyszín: jelenleg a legtöbb jel - például egy korábbi szinkronszínészek után kutató casting - arra mutat, hogy egy Los Angelesre hajazó városba költözik a sorozat, ami alapján persze többen azt fejtegetik, hogy konkrétan a Miamiról másolt Vice City lehet a következő célpont.

Forrás: gamekapocs.hu

2011. június 12., vasárnap

E3 GTA bejelentés nélkül

Az idei E3 GTA mentes volt sajnálatunkra.. ellenkező esetben meg hírekkel dúsult rendezvény volt. Az EA, Bethesda, Square Enix stb. mind előálltak valami újdonsággal, de még is a Nintendo Wii U az E3 és talán az idei év üdvöskéje.


Keringtek hírek, hogy a Rockstar Games bemutat valamit, de még hír sem volt róluk, se Max Payne 3-ról, se Agent-ról. Ennek ellenére az IGN felrakta a várandó játékok listájára a játékot és talán a mindenki számára ismerős GTANet.com pedig létrehozta a www.gtav.net honlapot a játék számára. Ennek ellenére ne adjátok fel rajongók, mert még jön a GDC Europe aug. 15-17 között. A Gamescom 17-21 között, illetve PAX Prime 26-28 között zajlik.

2011. május 30., hétfő

GTA IV mod - Niko San Andreasban?

A GTA IV grafikájával megjelenített San Andreas nem is rossz ötlet. Itt egy érdekes rajongói mod a játékhoz.

Valljuk be, mindig örülnénk, ha kedvenc játékainkat újrajátszhatnánk a folytatások grafikájával. Például a Mafia első részét a második rész motorjával, vagy a Call of Duty első részét a Modern Warfare 2 látványvilágával. Erre gondolhatott az egyik rajongó is, aki nem kisebb fába vágta fejszéjét, minthogy elkészíti San Andreas világát a GTA IV motorjával.

A modról egyelőre nem sokat tudni, de egy biztos: jól néz ki! Sajnos még nem tették közzé a teljes verzió megjelenési időpontját, de amint kiderül valami, tudósítunk Titeket.